Egy év telt el azóta, hogy elhunyt Daróczi Dávid volt kormányszóvivő, ám édesapja, Choli Daróczi József még mindig nem tudja elfogadni, hogy a hivatalos vizsgálat szerint fia öngyilkos lett - írja a Bors. "Egy éve halt meg a fiam, és tudom, hogy meggyilkolták. A rendőrség nem foglalkozik az üggyel, azt mondják, vigyek bizonyítékot. Nem tudok mit csinálni, beletörődöm vagy felakasztom magam. A fiam édesanyja teljesen beleőrült az egészbe, idegileg teljesen kivan" - nyilatkozta a lapnak Choli Daróczi József. A roma költőnek éppen összeesküvés-elmélete miatt kellett nemrég megjelennie a Fővárosi Bíróságon, az elhunyt barátja, H. Hubert ugyanis Terry Blackkel együtt beperelte, amiért a Frizbi című műsorban abba gyanúba keverték, hogy megölte a volt kormányszóvivőt és lopott. Choli Daróczi József a Borsnak azt is elmondta, hogy fia volt menyasszonyáról, Liptai Claudiáról semmit sem tud, nem tartják a kapcsolatot.