horoszkóp

Kozsónak agyvérzése volt, de már jól van

2011.04.14. 19:50

A 46 éves énekes egy hónappal ezelőtt éppen édesapja születésnapjára készült, amikor hirtelen erős fájdalmat érzett a fejében, majd a szája is elzsibbadt, tíz perc után már nem tudott kommunikálni, igaz, értette, amit mondanak neki. Mint kiderült, Kozsónak agyvérzése volt, és két hetet töltött a váci kórházban. A celeb az Aktív című műsorban kifejtette, úgy tűnik még nem jött el az ő ideje, még sok dolga van a világon. Hozzátette, érdemes lassítani, ő sem szeretné elveszíteni "sem a családját, sem az életét" a túlhajszoltság miatt. Igaz, nem igazán tudja, hogyan bírja majd visszafogni magát, hiszen nagyon szereti a pörgést. Mint kiderült, a minap már egy kisebb fellépést is vállalt.
Kozsó egyúttal cáfolta azon pletykákat, miszerint öngyilkos akart lenni. Állítása szerint imádja az életet, és soha nem végezne magával.