Zokogva mászkált le-föl a Való Villában VV Éva, mert egy, a villalakóknak küldött üzenetben azt írták róla, hogy púder nélkül 40 évesnek néz ki. A tomboló valóságshow-szereplő emelt hangon tudatta, hogy mindig is utálta, és undorítónak találta magát, sőt, meggyőződése szerint mindenki tudja, hogy ocsmány.

Az egy idő után már csak denevérek számára észlelhető hangokat hallató törölközőtolvajon Alekosz könyörült meg először, és egy közepes megdédelgetés közben csitította a lány indulatait. Éva ennek ellenére szükségesnek érezte leszögezni: "ezért nem merek alapozó nélkül lenni, mert tudom hogy ocsmány vagyok".

Később VV Anikó is beszállt a tomboló Éva csitításába, azzal nyugtatva a lányt: a dzsungelhéten nem volt rajta egy deka smink sem, mégis olyan szép volt, hogy ihaj. Ezután már kicsit megnyugodott, és tájékoztatta a többieket, hogy a villába érkezésekor tudta magáról, hogy bombázó, csak most elbizonytalanodott. Erre Jerzy kaján vigyorral orcáján kezdte dúdolni a "Mindenkinek van egy álma" című slágert, Éva élénk tiltakozása közepette. Ha lenne térképünk a Való Villáról, berajzolnánk rajta az épület azon helyszíneit, amelyeken a szőke hölgy bömbizett, enélkül azonban csak annyit mondhatunk: sokfelé.