A Való Világ 4 szereplőinek rokonai nincsenek túlzottan elragadtatva attól a daltól, amelyben Dopeman a villalakókról szövegel - írja a Blikk. Jerzy sógora például azért perelne, mert a rapper melegnek állítja be az éppen párbajra készülő versenyzőt. "Ez becsületsértés. Tenni fogunk azért, hogy ez a dal rövid életű legyen. Ha kijön a párbajról Jerzy, akkor mindenképpen megemlítem ezt neki" - nyilatkozta a sógor, aki persze csak akkor fordulna ügyvédhez, ha ismert rokona is rábólint. "A többieknek is azt tanácsolom, hogy ne hagyják annyiban a dolgot" - tette hozzá. Alekosz édesanyja szintén megvárja, hogy fia milyen lépéseket hajlandó tenni az ügyben. Éva családján belül megoszlanak a vélemények, Baukó Györgyné, az édesanya sem örül Dopeman új számának, a villalakó testvére azonban jónak találja az alkotást.
A rappert persze nem nagyon hatja meg, hogy a tisztelt rokonság mit gondol. Mint elmondta, talán jobban oda kellett volna figyelni a nevelésnél, és akkor nem így akarnának érvényesülni a villalakók. "Az igazság ne fájjon! Örüljenek, hogy ebben a szép szatírában megemlítettem őket. Inkább köszönőlevelet várok tőlük. De ha pert akarnak, legyen. Tényekkel fogom alátámasztani az igazamat" - tette hozzá.