A 48 éves színésznő három évvel ezelőtt vált el barátnőjétől, Cydney Bernardtól, és bár elismeri, hogy ez volt az egyik legszörnyűbb dolog az életében, ma már örül annak a szabadságnak, ami a szakítással járt. “Három szörnyűség van az életben, ami megtörténhet. Az egyik, ha szembe kell nézni azzal, ha meghal valamelyik szülő. A másik, hogy a gyerekek felnőnek és elhagynak, a harmadik, ha a kapcsolatnak, amit öröknek hiszünk, vége lesz és egyedül maradsz” – mondta Jodie Foster a Psychologies magazinnak.

“Mindhárom szörnyű dolog, de mindhárom szabadságot ad az embernek. Ezek jó alkalmak arra, hogy az ember megragadja a szabadságot. Ha ez sikerül, teljesen megváltozik az ember élete” – nyilatkozta a színésznő, aki csodálkozik azon, hogy Kristen Stewart színésznő lett.

Jodie Foster elmondta, hogy anyja öregkori demenicával küszködik, és minden erejével azon van, hogy anyja méltósággal haljon meg.