Nagy Feró rövid látogatást tett a ValóVillában, ennek során megpróbált énekhangokat előcsalogatni a még játékban lévő versenyzők torkából. A villalakók maguk is hajlottak a dalolásra, esetenként ezt indokolatlannak érezhette a néző.

Éva az Erdő, erdő, erdő kezdetű népdallal lépett színre, előtte hosszasan szabadkozott - méltán - , hogy énekhangja az nincs neki. Ennek ellenére igyekezett összeszedni magát, de végül bátortalannak minősítették.

Ki énekelt legjobban?

Alekosz több önbizalommal penderült ki a rögtönzött zsűri elé, és egy lírai hangvételű dal enyhén orrhangú tolmácsolása közben úgy ingatta a fejét, mint a lamentálós nénik, amikor messze áll meg a padkától a trolibusz.

Jerzy az Éva előadásában már végighallgatott Erdő, erdő, erdő első két sorát prezentálta a hökkent zsűrinek, akik ezen jót vihogtak, majd Anikó lépett színre, az általa "fornonblondíz"-nak nevezett zenekar What's Up című dalával. Saját előadását úgy minősítette: "maximum a kádban van jó hangom", és nem is tévedett sokat.