Már csak négy arajelölt lakik bent a Való Világ 4 villájából átalakított átmeneti otthonukban. Alekosz egy újabb szívceremónia keretében a versenyben maradt hat nő közül Olgát és Brigittát küldte haza. Olga állítólag nem tudja elhinni, hogy ez csak egy játék volt, és reméli, hogy lesz még alkalma elbeszélgetni Alekosszal kettesben. Brigitta szeretné kihasználni az új lehetőségeket, és nem akar az lenni, aki volt – derült ki a Fókusz pénteki adásából.
A Szerelem legfölsőbb szinteken aktuális összefoglalójából pedig azt tudhattuk meg, hogy a szeretetközpont – legalábbis Alekosz esetében - a hát közepén van, ezért "az öleléssel lehet kifejezni a legnagyobb szeretetet". Köszönjük!