Bereczki Zoltán színházjegyet küld Sebestyén Balázsnak a ripacsozás miatt
2011.06.09. 08:25 - tt
Bereczki Zoltán a Story4-ben mondta el, ha őt valami bántja, először megbeszéli a feleségével, majd a segítőjével, egy szakemberrel – írta meg a Bors. Azt, hogy Sebestyén Balázs leripacsozta őt rádióműsorában, szintén megbeszéli majd pszichológusával. "Igen, ezzel is elmegyek a segítőmhöz, azzal együtt, hogy aki mondta, annak küldök egy színházjegyet, hogy élje meg élete első színházélményét, s ha tényleg nem tetszettem neki, akkor azután ripacsozzon" – nyilatkozta Bereczki Zoltán.
A történet érdekessége, hogy a Nagy Duettből hamar kieső Rákóczi Ferenc adta minderre az alapot a rádióműsorban. "Zolit rosszul érintette, hogy nem nyert, látszott is rajta. Amikor már a második Jackson-szám szólalt meg, s ő úgy érezte, a színpadon kell énekelnie, táncolnia, az volt a csúcs" – idézte fel a bulit Rákóczi, és hozzátette, Bereczki túlszerepelte magát a Nagy Duett záróbuliján.

Kommentek
2011.06.09 08:32:06► Hárslevelű™
Már valaki leállíthatná ezt a Balázs gyereket, mert kezd kÚÚÚÚÚrvára sok lenni belőle, hatalmas arcot növesztett magának!
Bereczki gyerek, meg szimpi!!
2011.06.09 08:40:11TUDOD, A CSIBE
Bereczki az anyád picsáját !!
2011.06.09 08:40:54Elstron
DE ha egyszer tényleg ripacs?! Remélem, hogy nem Operettes jegyet küldött neki, mert annyi erővel moziba is mehetne Balázs, ugyanannyi művészi érték van mindkettőben!
2011.06.09 08:43:51Upuaut
Ez a ripacs, olyan érzékeny, mint egy primadonna. Még saját agyturkásza is van!
2011.06.09 08:50:38anna douce
najovanna!
azért picit több értéket van bereczkiben, mint sebestyénben!
2011.06.09 08:51:24spontan
Bereczkinek itt egy vicces fellépése az egyik utcafesztiválon. Inkább ezt nézzétek a cikkel foglalkozás helyett, mert ebben érték is van:[link]
2011.06.09 08:52:40Kiskræpæk
--hogy élje meg élete első színházélményét--
ez azért egy szép alázás :)
még több ilyet nyomjanak oda s vissza, hajtsák el egymást a búbánatos cúgos punnájú kurta nénikéjükbe
2011.06.09 08:53:58Tarajos Goethe
Szakállas nő.
2011.06.09 09:06:06huszonnégy és fél.
egy vekkerre emlékeztet ami nem tud leállni
2011.06.09 09:07:40kyskalacs .
suba+
balázs meg bucifejü.
2011.06.09 09:13:04huszonnégy és fél.
itt mindenki látens buzi aki a nem a tökét vakarva csulázik ki hétméterest a szőnyegpadlóra?
2011.06.09 09:14:03szoknyás fejvadász
Sebestény????????????? Tényleg? :D
2011.06.09 09:23:01agresszív kismalac
én a segédeimet küldtem volna.
2011.06.09 09:27:06kamgabi
spontan:
ez legyen a legviccesebb élményed...
2011.06.09 09:28:12Stipistopi
buflákfejű, nagyarcú balázska
2011.06.09 09:29:02huszonnégy és fél.
szerintem nem. szerintem a lányos férfiak simán lehetnek heteroszexuálisak és nem buzik. sosem lesznek azok viszont sosem lesznek (klasszikus értelemben) férfiasok.
szerintem ez a pasi szimplán csak pojáca.
2011.06.09 09:29:52kyskalacs .
dehogy néz ki buzinak. jó pasi. simán subás.
2011.06.09 09:32:16steven sedal
úgy van Zolika.vágjál vissza keményen,férfiasan a zrikára.küldj egy jegyet,esetleg virágot is.
2011.06.09 09:32:50► Hárslevelű™
szeritem egyáltalán nem buzzer.
Vörös, de attól még nem buzis.
Sem a beszéde, sem a viselkedése.
2011.06.09 09:33:45► Hárslevelű™
Viszont a buborékfejű törpét pofánkÚrelhatná
már valaki.
Nyomulós k5sög
2011.06.09 09:34:52Sentа
Előző postból idézet: "Az énekes csak annyit mondott a Borsnak, hogy nem kíván részt venni a nyilvános sárdobálásban. "
2011.06.09 09:42:58vizsla
Bereczki (pláne a tuskólábú) felesége Sebestyén nyomába nem jöhet. Régen jó volt, de már Bereczki is beállt a bulvár majmok csapatába. A nagy duettben szánalmas volt és RIPACS!!! nem kicsit nagyon!!! esetleg ezért menjen el a pszichológushoz
2011.06.09 09:44:31rega
..régóta tudott, hogy a biszex emberek sokkal érzékenyebbek..majd küldök zsebkendőt Zolikának..vagy lehet, hogy egyszerűen ebből is pénzt csinál..ingyen reklám..már megint??
2011.06.09 09:44:40vizsla
kimaradt egy "és", de így is érthető.... nagyon irritáló ez a Bereczki, pláne, hogy tehetsége is elég kétes...
2011.06.09 09:51:50szovirag
A Kukori es Kotkoda c. rajzfilmsorozatban van egy olyan jelenet, amikor Kukori es Kopasznyaku sertegetik egymast. Kukori: "Fonnyadtnyaku"! Kopasznyaku: "xyz" tetszes szerint behelyettesitheto
2011.06.09 10:02:08Berlin jobb, mint Bp.
Miért baj az, ha valakinek lélekidomárja van? Még mindig értelmesebb megoldás, mint a velveten levezetni a feszkót vagy mások fikázásával feledtetni a saját életünk problémáit. Pszichológushoz járni nem szégyen.
2011.06.09 10:04:53kamuszutra
"hogy élje meg élete első színházélményét"
na, balázs, ezt jól megkaptad.
2011.06.09 10:18:24► Hárslevelű™
Balázskának pszichiáter kéne, de gyorsan
2011.06.09 10:19:51queensryche
"(...) aki mondta, annak küldök egy színházjegyet, hogy élje meg élete első színházélményét"
Epic win!
2011.06.09 10:21:39queensryche
2011.06.09 10:02:08Berlin jobb, mint Bp.
Nem szégyen, csak (sok) pénzbe kerül. Mer' gondolom nem hiszed, hogy a TB-ből jár pszihomókushoz.
2011.06.09 10:46:13magdianyus
Nem vagyok ripacs! - mondta picsogva Zolika, majd elugra-bugrált a pszihiátriára
2011.06.09 11:17:53sweeney todd
nem csak látens, a házassága kamu, és pasizik mellette.
2011.06.09 11:38:56csámpika
De jó, hogy nem vagyok celeb... A facebook-on is csak 42 ismerősöm van...
2011.06.09 12:26:32Berlin jobb, mint Bp.
queensryche, nem ismerem az anyagi helyzetét, nyilván nincsenek kenyérgondjai. Ha megteheti, hogy áldozzon a lelki egészségére, tegye. Költhetné értelmetlen dolgokra is azt a pénzt. Becsülöm, hogy felvállalja, nyilván nem könnyű, főleg egy férfinak. Most akkor konkrétan az a gond, hogy a pszichológus sokba kerül? És akik dohányoznak, isznak, az nem kerül sokba? És a sok is relatív, ha azt nézzük, hogy befektetsz a lelki egészségedbe, ami fontos a megfelelő munkavégzéshez (is).
Miért menne tb-s pszichonénihez? Azokat is leszólod, akik magán nőgyógyászhoz vagy fogorvoshoz járnak?!
Jól teszi, hogy segítséget kért, több embernek kellene meghozni ezt a döntést, akkor talán nem lennénk az 1millió alkoholista hazája. Tudom, pénz kérdés, de mint említettem - a pia is. (sarkos példa, csak hogy fogd az üzenetet)
2011.06.09 12:29:54Mashenka
most rákerestem egy-egy Rákóczi és Bereczki nagyduettes videóra. Hát... ha kettőjük közül ripacsot kéne választanom, az inkább a Rákóczi. Humortalan és tehetségtelen. Sebestyénnek legalább humora van és legalább műsorvezetésben kiemelkedik a többi közül, de mellette meg kurva nagy pofája.
2011.06.09 12:32:49Mashenka
2011.06.09 10:21:39queensryche
színházaknak általában van saját bejáratott pszichológusa. 5000/óra van magán is, ami nem sok, és gondolom nem naponta jár.
2011.06.09 12:41:31queensryche
2011.06.09 12:26:32Berlin jobb, mint Bp.
Demagóg vagy és olyanra reagálsz amit nem írtam le. Magánnőgyógyász, fogorvos? Hogy jön ide? ennyi erővel a drágább egészséges étkezést és sportfelszerelést is idecitálhatod. továbbá kit szóltam én le? olvasd má' el még egyszer...
Barátok, sport és egy jó hobbi sok mindent megold, nem kell magánpszihomókus a napi problémákhoz.
2011.06.09 12:42:23queensryche
Bírom az ilyen ferdítéseket.
2011.06.09 12:45:01James Blond
2011.06.09 12:26:32 Berlin jobb, mint Bp.
Egyetértek. Azt csak itt, Magyarországon gondolják az emberek, hogy aki pszichológushoz jár, az biztosan elmebeteg. Gyakran éppen azért kell elmenni egy pszichológushoz, hogy ép elmével vészeld át azok kényszerű társaságát, akik viszont már nem is pszichológusi, hanem pszichiátriai kezelésre szorulnának, ugyanakkor meg vannak győződve arról, hogy velük minden rendben.
Nem mondanám, hogy Bereczki-fan vagyok, mindazonáltal egyáltalán nem zavar a léte és a ténykedése. Sebestyén Balázsról már nem tudnám ugyanezt elmondani. A léte természetesen nem zavar, de a ténykedése... hogy is mondjam csak? Más szféra.
2011.06.09 12:45:30énis
Bereczki nem buzi, hanem egy ripacs!
2011.06.09 12:58:50Berlin jobb, mint Bp.
Kedves queensryche!
Most tőled idézek:
"Nem szégyen, csak (sok) pénzbe kerül. Mer' gondolom nem hiszed, hogy a TB-ből jár pszihomókushoz."
A nem tb-re írtam a nőgyógyászt és a fogorvost. Analóg példát hoztam, nem ferdítettem.
"olyanra reagálsz amit nem írtam le"
szintén tőled, a fentiek tekintetében ezt gondold át mégegyszer
Rögtön azzal indítani, hogy a másik kommentelőt minősíted, csak számodra kellemetlen. Gondolj bele, ha én a "demagóg" miatt egy címkét szeretnék rád aggatni, akkor az melyik is lenne? Mondjuk a hazug? Nem, nem teszem.
Én elolvastam mégegyszer amit írtál, légy oly kedves tedd te is ugyanezt és próbálj logikusan, nem az állati reakcióid szerint cselekedni, hanem gondolkodni. Lásd meg a párhuzamokat, absztrahálj és szedj magadra némi jómodort. Tudom, ennek nem a velvet a helye, de ha otthon nem kaptad meg, még nem késő.
2011.06.09 13:03:28Berlin jobb, mint Bp.
James Blond, látod, az ilyen destruktív kommentek is gerjesztik ezt a folyamatot :-( A pszichológushoz járóknak rejtőzködniük kell, míg a csaholó - egyébként maguk is segítségre szoruló - agresszorok megbélyegzik őket. Remélem ez változni fog és az emberek felismerik, hogy nem csak a nagylábujj tud fájni és nem csak a sérv tud akadályozni. A tb-s mentálhigiénés ellátás valóban szóra sem érdemes, ha azon javítanának, nagy előrelépés lenne.
2011.06.09 13:10:50queensryche
2011.06.09 12:58:50Berlin jobb, mint Bp.
Idéztél, megköszönöm. Pontosan erre gondoltam.
Mire is válasz ez? Komoly kommunikációs szakadék lehet köztünk...
2011.06.09 13:11:36queensryche
2011.06.09 13:03:28Berlin jobb, mint Bp.
Akkor újfent, másodszorra is megkérlek, legyél szíves elolvasni amit írtam, átgondolni, értelmezni.
2011.06.09 13:23:18queensryche
Megkönnyítem a dolgod, mert látom nem fog egyedül menni és vegyük át mondatonként:
" Ha megteheti, hogy áldozzon a lelki egészségére, tegye." Ha megteheti, tegye.
"Költhetné értelmetlen dolgokra is azt a pénzt." Az is megtehetné, ahogyan más, hol itt a gond?
" Most akkor konkrétan az a gond, hogy a pszichológus sokba kerül?" Az a gond - mintha nem tudnád, vagy te nem itt élsz? - , hogy Magyarországon az embereknek ezer és egy gondjuk van és a legtöbben nem engedhetnek meg maguknak magánpraxist, legyen az pl. egy pszihomókus.
" És akik dohányoznak, isznak, az nem kerül sokba?" Villog a demagógia-lámpa. Ha ezek után is magyarázni kell, az már a te problémád.
"Miért menne tb-s pszichonénihez? Azokat is leszólod, akik magán nőgyógyászhoz vagy fogorvoshoz járnak?!" Idézd hitelesen, hogy kit szóltam le emiatt.
2011.06.09 13:28:14Rodzservoterz
Queensryche normális, Berlin egy hülye.
2011.06.09 13:34:56queensryche
2011.06.09 13:28:14Rodzservoterz
A dolog tudod azért késztetett hosszabb válaszra - egyébként nem foglalkoznék vele -, mert ilyen szintű ferdítést, amit Berlin itt legépelt még engem is meglep. Persze többesszámban fogalmazott, de nyilván rám ( is ) gondolt, a következő mondatban: "A pszichológushoz járóknak rejtőzködniük kell, míg a csaholó - egyébként maguk is segítségre szoruló - agresszorok megbélyegzik őket. Remélem ez változni fog és az emberek felismerik, hogy nem csak a nagylábujj tud fájni és nem csak a sérv tud akadályozni."
Le kéne venni a szemellenzőt és észrevenni, hogy nem a pszichológusok-pszichiáterek 'ellen' vagyok, szó sincs ilyesmiről. Csak hát ugye ehhez értelmezni is kéne, amit írtam és nem hozzákölteni a többit.
A sport, barátok és hobbi fontosságát továbbra is megoldásnak látom a NAPI stressz levezetésére. Egy leripacsozás hadd ne tartozzon a világfájdalom kategóriába.
2011.06.09 13:35:58queensryche
*az ilyen szintű ferdítés
2011.06.09 13:38:26Rodzservoterz
2011.06.09 13:34:56queensryche
Hát, igen.
2011.06.09 13:42:13GraceStalker
2011.06.09 09:34:52Sentа
:)
2011.06.09 13:45:14Sandy-Yondy
Jóvanna, ha sérti az önérzetét a "ripacsozás", hát hadd beszélje ki a cihológusával... Miért baj ez? Más ezért feljelent kis hazánkban becsületsértésért meg hitelrontásért.
2011.06.09 13:52:21GraceStalker
nem beszélni kell róla, hanem csinálni :)
2011.06.09 14:28:11Kakszi Lali
Szerintem is homáros. Ha fáj a feje, tuti nemet mond Dórinak. :DDDD