A harmadik Csillag születik győztesének igazán komoly rajongója akadt egy tinédzser korú lány személyében, akit egyébként édesanyja támogatja ebben. Anya és lánya állítólag László Attila minden fellépésére elmegy, és a fiatal rajongó édesanyja még egy üveg márkás pezsgővel is megajándékozta a kézdivásárhelyi énekes szüleit a tehetségkutató műsor döntője után. "Attila nagyon helyes fiú. Azt mondta, szabad" - nyilatkozta a lány a Blikknek. László Attila elmondta, még soha nem volt barátnője, de jólesik, hogy érdeklődnek iránta a lányok. igaz, most nem igazán ér rá velük foglalkozni. "Szeretnék még gyerek maradni egy kicsit. Tudom, hogy viccesen hangzik, de most még szívesen megnézem a rajzfilmeket. Szabadidőmben pedig focizni, biciklizni és asztaliteniszezni szoktam" - tette hozzá.