Díjat kapott Till Attila Csicska című filmje Sanghajban
2011.06.20. 10:11 - terabithia
Mobiltelefonos rövidfilm kategóriában a legjobb játékfilm díját nyerte el Till Attila Csicska című filmje a vasárnap zárult 14. Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon (SIFF) - írta az MTI. A rangos ázsiai filmfesztivál idén hozta létre ezt a kategóriát, hogy teret adjon az új médiaplatformnak, és nemzetközi bemutatkozási lehetőséget biztosítson a fiatal rendezőknek. A Mobil SIFF kategóriában összesen tíz díjat osztottak ki - közölte a fesztivál honlapja (www.siff.com).
Till Attila rövidfilmje a 42. Magyar Filmszemlén debütált, és elnyerte a kisjátékfilmes kategória fődíját, majd Cannes-ban is sikerrel vetítették a Rendezők Kéthete programban. A húszperces alkotás, amely újsághírek és televíziós híradások nyomán született, a modern rabszolgaság témájával foglalkozik. A sanghaji versenybe több mint tízezer mobilos rövidfilmmel jelentkeztek az alkotók a világ minden tájáról, a programba végül 27 ország ötven filmje jutott be. A rövidfilmes nagydíjat és a legjobb dokumentumfilm díját egy kínai produkció, Szu Csia-ming (Su Jiaming) Hervadó virágok című munkája nyerte. A megindító alkotás egy házaspár életét mutatja be, akik 38 elhagyott, többnyire sérült gyermeket neveltek fel. A televíziós személyiségként közkedvelt Till Attila a Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakán diplomázott. Rendezőként Pánik című filmjével mutatkozott be a 2008-as Filmszemlén, és az alkotásért közönségdíjat kapott.

Kommentek
2011.06.20 10:26:07VLADISZLAV
Azért ez így nem világos. Tilláék mobiltelefonnal forgatták a filmet? Szerintem nem, de akkor miért abban a kategóriában indult?
2011.06.20 10:57:43Sentа
Gratulálok Tillának, valamint módfelett S+
2011.06.20 11:12:33Cucli
az idióta röhögését leszámítva, csipálom, értelmes fazonnak tűnik. és persze grat!
2011.06.20 11:15:08Ahaha
Három kérdés: Ki kapott mit és hool?
2011.06.20 11:16:36Most szólok hozzá!
jó nagy cuccos, igénytelen pasas
2011.06.20 11:18:49Nina Skye
Ahaha: mit nem értesz meg a címből?
2011.06.20 13:03:32Bonni
Vicces, hogy JÁTÉKFILM díjat nyert.
2011.06.20 15:31:40spanyi
szar a film!
2011.06.20 15:47:56Gurillamajom
Gratula.
Pedig tök celeb-nek tűnik, mégis van benne valami úgy látszik.