Kaincz Pálnál az verte ki a biztosítékot, hogy Stohl András és ügyvédje azt is megkérdőjelezi, hogy egyáltalán valódi-e a sérülése. Ezt a gyógytornászok és az orvosok nevében is kikérte magának. "Amikor sajog és fáj a lábam, s alig tudok felkelni az ágyból, akkor mondja a szemembe Stohl, hogy szimulálok. Sarokék nélkül járni sem tudok, ez az egycentis betét egyenlíti ki a rövidebbik lábam a másikhoz képest" - mondta Stohl drogos balesetének áldozata, aki a Blikknek megmutatta a rehabilitációs ambuláns lapját is, amiből kiderült, még mindig terápiára kell járnia gyógyulása érdekében.

"Apu és én vártuk Andrást, a mi ajtónk mindig nyitva áll előtte" - nyilatkozta a férfi lánya. "Apu azt mondta, majd jönni fog az ünnepek alatt, aztán egyre csalódottabb lett, s végül belátta, nem fogja meglátogatni. Nem kíváncsi rá, hogy vagyunk". Hozzátette, ami a legjobban fáj apjának, hogy szimulánsnak próbálják beállítani – a védelem ugyanis múlt kedden erre alapozva halasztatta el a döntést a bíróságon. Állítólag a férfi azóta nyugtatókat szed a hazugság vádja miatt.

"Kérhetnek tíz orvosszakértőt is, akkor is sánta vagyok. Bicegek és fájdalmaim vannak, pedig életemben nem voltam még kórházban sem. Ezt te tetted velem, András" - mondta Kaincz Pál.