Az énekesnő volt férjének nagyapja, Earl Story úgy döntött, ideje lenne egy kis pénzt keresni azzal, hogy Kevin Federline egykor egy igen ismert sztárt vett nőül. A férfi az eBay aukciós oldalra több olyan tárgyat is feltett, ami Britney Spearshez köthető: többek közt felkerült a honlapra a híresség esküvői meghívója, emellett Story árverésre bocsátotta az egyik babaváró buli meghívóját, valamint azt a kalapot, amit Kevin Federline akkor viselt, amikor díjkiosztókra kísérgette az énekesnőt.
Az idős férfi állítólag azért szeretett volna megszabadulni a holmiktól, mert úgy gondolta, hogy sokkal jobb helyen lennének egy gyűjtőnél, neki már nincs szüksége azokra - írja a Daily Mail. A TMZ-nek állítólag nyilatkozott Kevin Federline nagynénje, aki elmondta, ő vette rá Earl Storyt, hogy árverreze el a tárgyakat, így keressen egy kis pénzt. A TMZ által megadott linken valóban vannak képek a fent említett dolgokról, de úgy tűnik, hogy az árverés már véget is ért, igaz, egyetlen licit sem érkezett.