A modell és fotós a Fókusznak beszélt szakításáról. Állítása szerint nem azért váltak külön útjaik Kedves Ferenccel, mert ő szeretett volna gyereket, a vállalkozó pedig nem, és azt sem erősítette meg, hogy egy harmadik miatt lett vége a négy évig tartó kapcsolatuknak. Mint elmondta, a 30. születésnapján már a barátaik is látták, hogy nincs rendben valami, a szakításról pedig két hónapja döntöttek. Debreczeni Zita azt sem mondta el, hogy ki jelentette ki véglegesen, hogy ennyi volt, szerinte ugyanis ez lényegtelen információ a kapcsolat szempontjából. A híresség szerint nagyon szép kapcsolat volt az övék, nagyon sokat nevettek. Egyúttal azt is elárulta, ő soha nem úgy megy bele egy kapcsolatba, hogy ez csak egy futó kaland lesz, ő minden barátjában a nagy Ő-t, leendő férjét, gyermekeinek apját látja. Egyébként pedig nem zavarja a szinglilét, szeret egyedül lenni.

A Velvetet már a Facebookon is megtalálja, klikkeljen ide, lájkoljon minket!