Kimerítő riportban foglalkozott a Fókusz Kiszel Tündével, illetve a celeb utóbbi nehéz heteivel. Bánatának több oka is akadt, például több, a becsületébe gázoló újságcikk, amelyek szerzői ellen már megnyerte a pert, Fluor Tomi obszcén videója, na és persze az elkárolytalanodás. Elmondása szerint sokan meg fognak neki fizetni a gonoszságokért.

Szerencsére azonban kellemes dolgok is történnek vele, így például az überspontán videóriporttal dokumentált Mallorcai nyaralás, amelyen egy férfire sem nézett rá, de ezt tekintsék meg Önök a fenti videón. A lényeg, hogy oda is vitt szexi fehérneműt, és nagyon lelkibeteg volt, noha a felvételeken végig mosolyog.

Szabó Károlyhoz fűződő érzései azonban a riport végén láthatóan elkeserítették a naptáras hölgyet. "Nem vagyok még túl a szakításon, Károlyt nagyon szerettem. Másfél évig tartott a kapcsolatunk, és a szakítás nagyon megviselt lelkileg, mert nagyon sok érzelmet adtam bele" - fejtette ki Kiszel, hozzátéve, bizalma megrendült, ami nem csoda, mert minden jel arra utalt, hogy választottja megcsalta. Végül megajándékozott minket az utóbbi idők leglíraibb mondatával: "a szívem még fáj, ha rágondolok, még megdobban a szívem". Ettől egy kicsit nekünk is vele dobbant.