Már nem titok, hogy Salma Hayek férje az apja a modell négyéves gyermekének, és most az is kiderült, hogy Linda Evangelista mekkora összeget követel gyerektartás címén – írja a New York Post. A modell ügyvédje elmondta, hogy a havi 46 ezer dollár (kb. 8,8 millió forint) egy részét - évi 80 ezer dollárt – dadusra költenék, és évente körülbelül 175 ezer dollár menne el Augustin biztonságára. François-Henri Pinault ügyvédje, David Aaronson szerint a modell túl sokat kér, egyébként 8 millió dollárra (kb. 1,5 milliárd forintra) rúg a vagyona, és tavaly például 1,8 millió dollárral (kb. 344 millió forinttal) lett gazdagabb. Evangelistának állítólag azért van szüksége a nap 24 órájában dadusra, mert néha 16 órát is kell dolgoznia, és amikor éppen nem a munkája köti le az idejét, akkor azzal foglalatoskodik, hogy formában tartsa magát, hiszen a szép külseje karrierjének mozgatórugója.
Hogy mi lesz a végkifejlet, az sajnos csak a jövő hónapban derül ki, az már biztos, hogy a bíró szerint a modell alaptalanul követel havi 7500 dollárt (kb.1,4 millió forintot) nyaralási költség címén.