A Bors információi szerint a színész szerződésben vállalta, hogy a következő négy évben ingyen, havonta részt vesz drogprevenciós programokon, és segít évente egy segélykoncert megszervezésében. "A napokkal ezelőtt aláírt megállapodásból is látszik, hogy nem pillanatnyi fellobbanásról van szó, hiszen ügyfelem a bírósági eljárás után is vállalja, hogy felhívja a figyelmet a drogozás veszélyeire" – mondta el a lapnak ügyvédje, dr. Ruttner György. A programokat a Jól-Lét Alapítvány szervezi. "Az ügy hatására, spontán módon kezdtem el előadásokat tartani, és a találkozások alkalmával rájöttem, hogy erre óriási igény van" – tette hozzá Stohl, aki könnyen lehet, hogy megúszhatja a börtönt, miután kábultan balesetet okozott.