Mel Gibson Júdás Makkabeusról forgatna filmet a Warner Brothersnek, ami elég nagy felháborodást váltott ki. Júdás Makkabeus az egyik legnagyobb zsidó hős, 167-ben lázadást szított a zsarnoki görög-szír hadsereggel szemben, és már két amerikai zsidó hitközség is felemelte szavát a film ellen, ugyanis Gibson 2006-ban antiszemita kirohanásával teljesen lejáratta magát előttük. Részegen gyorshajtott, majd az őt igazoltató rendőrökkel közölte, biztos azért szemetek vele, mert zsidók. Gibson már akkor nem győzött bocsánatot kérni, telefonon és levélben, mondván, nem utálja ő a zsidókat, sok zsidó barátja és ügyvédje is van – most pedig egyenesen meg van győződve róla, nincs semmi probléma azzal, hogy zsidó hősről készít filmet. Marvin Hier rabbi szerint azonban ha Gibson forgatna Makkabeusról, az olyan lenne, mintha Marin Luther Kinget fajgyűlölő fehérnek állítanák be – írja a TMZ. A Warner egyelőre nem nyilatkozott, és azt sem tudni, mikor kezdhet forgatni a színész, akinek nemrég lezárult gyermekelhelyezési pere.