„Kopácsolások vannak, volt már éjszaka is, nagy volt a zaj, és éjszaka sokan nem tudtak aludni, van olyan is, aki éjszaka is dolgozik, nappal meg nem tud aludni, volt már zaj rendesen” – nyilatkozta az egyik lakó az RTL Klub Híradójának. Vannak, akik már próbalövöldözéseket is hallottak. „Körülbelül két-három hete pénteken délelőtt biztosan tudom, hogy voltak próbalövöldözések, nem hosszú ideig volt, de ezek hangos durrogások” – mondta egy másik helyi lakos.
Az RTL Híradó információi szerint a kőbányai konzervgyárhoz legközelebb lévő háznak 1 millió 200 ezer forintot utalnak a Brad Pitt-film készítői a kellemetlenségek miatt. A pénzt két összegben kapják majd meg, és a közös költségre fordítják. A kerületi Szent László Gimnázium médiatagozatának kétmillió forintot fizet ki a stáb: az összeget technikai eszközökre költhetik, de a diákok kétszer be is mehetnek a forgatásra.
A kerületi polgármester hetekkel ezelőtt találkozott a zombifilm producerével. Az önkormányzatnak már akkor elmondták, hogy a környékbelieknek kellemetlenségeket okozhat a forgatás: ennek ellenére megkapták a volt konzervgyárat a filmhez. A stáb figyelmeztetéseket küldött szét néhány hete: a papírokon az áll, hogy szombattól lesznek az éjszakai felvételek, amelyek robbanásokkal és fegyverropogással járnak, így elnézést kérnek a kellemetlenségekért.