Bilincsben vezették el Lindsay Lohant a bírósági meghallgatása után – közölte a brékinget a TMZ. Stephanie Sautner bírónő azért idézte be a celebet, mert nem teljesítette a rá kirótt kötelezettségeket: nem járt eleget közmunkára, és a pszichiáterénél is ritkán bukkant fel. (Lohan ezzel amúgy nem ért egyet, mint a Twitteren is közzétette: "csak azt szeretném, tudtani, hogy csak azért, mert nem követtek és fotóztak, amikor közmunkára jártam, ez még nem jelenti azt, hogy nem követtem a bíróság utasításait".)

Lohan óvadék ellenében távozhat, amelyet emberei rövid időn belül ki is fizettek. Legközelebb november 2-án kell megjelennie a bíróság előtt, ekkor kiderül, le kell-e töltenie a másfél éves börtönbüntetését. Addig viszont próbaidőn van, 16 órányi közmunkát kell végeznie a hullaházban. A bíró azért is elmarasztalta, mert kilencszer mulasztott el megjelenni közmunkán, viszont szétbulizta magát a bolygó több pontján is.