Közokirat-hamisítás miatt vádat emeltek Liptai Claudia ellen. A színésznőt április 13-án kapták rajta, hogy jogosulatlanul használ mozgássérült-igazolványt parkoláskor, hogy ne kelljen parkolási díjat fizetnie. Az ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta. Az eljárást a Pesti Központi Kerületi Bíróság folytatja.

Liptai olcsón megússza: a vonatkozó jogszabályok szerint aki "hamis vagy hamisított, illetőleg más nevére szóló valódi közokiratot felhasznál,[...] bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Előzmények

Liptait annak idején április 26-ára idézték a VI. kerületi rendőrkapitányságra, ott rabosították, és gyanúsítottként hallgatták ki, közokirattal való visszaélés miatt. Később a rokkantkártyás parkolásra a Budapesti Rendőr-főkapitányság is felfigyelt, és okirattal való visszaélés gyanúja miatt bekérték a Blikktől a színésznő autójáról és a szélvédő mögött elhelyezett rokkantkártyáról készült fotókat. A lap szerint a rokkantkártya Liptai elhunyt édesanyjáé volt, aki 2010 augusztusában, rövid betegség után, tragikus hirtelenséggel halálozott el. Liptai tagadta a rendőrségen, hogy vissza akart volna élni anyja rokkantkártyájával, mint mondta, az irat csak kiesett a napfényellenzőből, így került a műszerfalra.