Egyre rövidebbek az Összeesküvők című TV2-es, házasodós reality-műsor összecsapásai, már tizenegyig se kellett ébren kibírni, hogy kiderüljön, melyik arajelölt mehet haza. Erről a stúdióban ülők persze mit sem tudhatnak, mivel ismét olyan lelkesen csinálták a hangulatot, mintha egy Tesco parkolóan váratlanul megrendezett Oscar gála megtisztelt közönségét alkotnák. A műsor alatt végig láthattuk a szavazat igazi állását, tudtuk azaz, hogy melyik hölgy hány százalékkal veri a másikat, kéne erre valami szabály, mert ez így összeesküvéselméletek tömegére ad okot. Mit ad isten, Házas, Kurva Elszánt Mása ült már ismét a kispadon (mintha nem lenne több nő abban a rezidenciában), ellenfele most Szépségkirálynő Kalandvágyó Zsanett volt.

Lassan rá kéne jönni odabent, hogy nem kéne állandóan szegény Mását megpróbálni kiebrudalni abból a pornóvillából, mert hát valamiért a nép (vagy egy másik nép) szereti, így ismét ő mehetett vissza, és Csoki is megszívta, pedig már épp indult volna Milánóba Zsanettel.