"Én szeretem Claudiát, szeretem, mert ő Panka anyukája, meg egyébként is szeretem" – mondta a színész a Frizbiben, és azt is hozzátette, Liptai Claudiával való kapcsolata a válással még nem ért véget. "Most már más életet élünk, de semmi nincs kizárva. Csak a szikra kell" - állította Gesztesi Károly, majd később úgy fogalmazott: „múltkor meghatódtam attól, hogy beszélnem kellett róla, és elcsodálkoztam, miért sírok” - idézte a Bors a színészt, aki egyébként korábbi nőjétől sem tud szabadulni. Gesztesi többek között azt is elárulta, hamarosan megjelenő regényének női főszereplője sem véletlenül kapta a Lendvai Klaudia nevet.