Mit tesz a diák Romániában, ha a tanár késik az óráról? Sztriptízel - írta a manna.ro. A Vâlcea megyei călimăneşti-i iskolaközpontban kártyajátékkal ütötték el az időt a tizedikes tanulók, amikor sor kerül a vetkőzésre az ebédlőben, ahol az órát tartották.

Egy diáklányra kemény büntetést szabtak osztálytársai, mert éppen vesztett a kártyajáték egyik fordulójában. Arra kérték, hogy vetkőzzön az egyik asztalon, amit a kamaszlány minden további nélkül teljesített. Felállt az asztal tetejére, és elkezdett táncolni.

Lekerült a felső, és a látványon felbuzdulva osztálytársai kiabálni kezdték, hogy vesse le melltartóját is. A fekete melltartó a végén mégis fennmaradt, de a lány magaviseleti jegye nagyot zuhant. (Videót ide kattintva láthat.) A diáklányt négyes, bukást jelentő osztályzattal büntették, az óráról késő tanár ellen pedig kivizsgálást indított a tanfelügyelőség.

Mint kiderült, a diáklány szülei külföldön dolgoznak, a kamaszt pedig nővérére bízták. Néhány héttel ezelőtt súlyos magaviseleti gondjai adódtak, például alkoholt vitt be órára. Osztályfőnöke, Sandu Georginel elmondta, maga sem érti, mi történhetett, hiszen a lány korábban csendes volt, és jó tanuló.