Bagosi Alexa volt az szombat este, akinek nem adtak több lehetőséget fellépésre az X-Faktor színpadán - így Nagy Feró csapata is végre leépült egy fővel. A 22 éves, két gyerekes anya és Lil C volak azok, akik a legkevesebb szavazatot kapták a nézőktől, vagyis nekik kellett párbajozni. (Ezzel amúgy véget is ért egy kis időre a Rocktenors pechsorozata, akiknek már többedjére kellett küzdenki a műsor végén a bennmaradásért.) Bagosi Bryan Adams Heaven című balladájával rukkolt elő, míg Kelemen Csaba R. Kelly I Believe I Can Fly című dalát adta elő, hát, mit mondjunk, egyik sem túl nagy átütő sikerrel. Bagosi unalmas volt, mint mindig, Lil C előadásának második fele pedig - ahogyan Nagy Feró is fogalmazott - teljesen szétesett. 3:2 szavazati arányban mégis a félvér énekest juttatták tovább a mentorok.