horoszkóp

Bedrogozta gyerekeit a Váradi Roma Café frontemberének felesége

2011.11.16. 09:44

F. Anasztázia drogokkal, nyugtatókkal kábította el két saját és egy nevelt kiskorú gyerekét azért, hogy zavartalanul élhessen szexuális életet új barátjával - állította a Pesti Központi Kerületi Bíróság keddi tárgyalásán Váradi Gyula, a Váradi Roma Café vezetője.

A vádirat szerint az asszony 2008-ban a vele élő három kiskorúnak többször kábító hatású nyugtatót, altatót adott, marihuanás cigaretta füstjét fújta rájuk, és az ínyüket kokainnal kente be - írja a Blikk.

"F. Anasztázia ellen több rendbeli folytatólagosan elkövetett kiskorú veszélyeztetése, kábítószerrrel való visszaélés és okirat-hamisítás miatt emeltek vádat. Ügyfelem ártatlan, ezt a bíróságon is elmondta, viszont azt elismerte, volt férje személyi igazolványát felhasználta az egyik gyerek útlevélkérelméhez külföldre menekülésük előtt" - nyilatkozta Ruttner György, a nő ügyvédje.

Ahogy Blikk fogalmazott, Váradi Gyula zűrös magánélete régóta szóbeszéd, vad pletykák keringenek házasságainak válságáról, feleségei bántalmazásáról. F. Anasztázia 3 éve hagyta el a zenészt, a férfi pedig szintén évekkel ezelőtt jelentette fel a nőt.