Az énekes európai turnéjának összes koncertjét lemondta, akár karácsonyig is annak az osztrák kórháznak az intenzív osztályán tarthatják, ahová tüdőgyulladásával került. Betegsége súlyosbodott, szövődmények léphetntek fel nála, szíve is tönkremehet – írja a The Sun.

„Szívspecialisták és belgyógyászok kezelik felváltva” – mondta a bécsi AKH kórház egyik dolgozója a lapnak, majd azt is hozzátette, az orvosok attól tartanak, a beteg tüdő miatt fellépő oxigénhiány károsíthatja Michael szívét. Az énekest kezelő főorvosok szerint az állapota ennek ellenére stabil. „George Michaelnek súlyos kétoldali tüdőgyulladása van, amit kezelésbe vettünk. Állapota stabil és jól reagál a kezelésre. Felépülésének idejét nem tudjuk megjósolni, de ezen a turnén már nem fog tudni fellépni” – adta ki közleményben Christoph Zielinski és Thomas Staudinger.

Michael jelenleg olyan 500 ezer font (183 millió forint) értékű ágyban fekszik, melyet csak súlyos tüdőbetegeknél vetnek be, mert különleges felépítése segíti a légzést. Ha a legrosszabb forgatókönyv szerint zajlik a betegség, Michael szíve leállhat.