Az X-Faktorban itthon is elég jó zokogóbajnokságot tartanak, de persze ebben is jobb az amerikai verzió. A legutóbbi adásban kiesett a 13 éves örökbefogadott kislány, többek között Nicole Scherzinger gyávasága miatt. A párbajozó játékosok közül a 13 éves Rachel Crow egy szavazatot kapott, míg a rappelő Marcus Canty kettőt, amikor Nicole Scherzingernek kellett nyilatkoznia. Scherzinger a 30 év felettieket mentorálja, így személyesen nem volt érintett a döntésben. A könnyeivel küszködve azt mondta, menjen haza Crow, mert nem tud dönteni, és a 2-2-es állásnál a nézői szavazatok alapján esik ki a versenyző. A nézők Crow-ra szavaztak kevesebben, és ekkor indult a sírásszökőkút. Crow összezuhant a színpadon, perceken keresztül bömbölt, de még így is összeszedettebb volt, mint Nicole Scherzinger, aki semmit sem tudott mondani, csak sírt, a közönség meg folyamatosan fújolta a döntés elől megfutamodó zsűritagot.