Földesi-Szabó László neje beszámol a börtönesküvőről

2012.01.03. 21:24 -

Földesi-Béres Rózsa a Fókusznak mondta el, hogy a sikkasztásért és csempészetért elítélt Földesi-Szabó szép esküvőt szervezett a büntetővégrehajtási-intézetben, és hogy januárban már házi őrizetbe is kerülhet. A menyasszony a férfival együtt eredetileg tengerparti ceremóniát szeretett volna, a szervezésbe már csak az utolsó pillanatban kapcsolódott be, de jól sikerült az esküvő.

„Ugyannyira meg voltunk hatódva, a Laci el is sírta magát többször, úgyhogy néha meg kellett állni, de nyilván a szeretettől, szerelemtől és meghatottságtól. Mondjuk ott szem nem nagyon maradt szárazon, mert tényleg mindenki, aki ott volt, az elérzékenyült” – mondta Földesi-Béres, aki egy órát beszélgethetett újdonsült férjével a ceremónia után. Földesi-Szabó, mint neje elmondta, egyébként jól van, csak az bántja, hogy régi barátai eltűntek.

Az asszony is jól viseli férje börtönlétét, blogot indított kettejük életéről: „Laci azt kérte, hogy én ezeket a leveleket adjam oda újságoknak, én viszont úgy döntöttem, hogy ezeknek az lenne a sorsa, mint az eddigi dolgoknak, és akkor fogtam és azt mondtam, hogy na jó, aki tényleg az igazságra, nem is az igazságra, mert az relatív, a mi olvasatunkra kíváncsi, az szépen jöjjön fel a blogra, olvassa el, és döntse el maga, hogy hallottam ezt is, olvastam azt is, és akkor nyilván valami mérlegszerű kialakul és eldöntik, hogy mi az igazság. Na így indult.”

A blogban sok helyet kap Földesi-Szabó exe, Bálint Antónia is, akinek viselt dolgait Földesi-Béresen keresztül férje teregeti ki: van itt lekurvázás, szülinap, 3000 eurós gyerekruha is, pedig Földesiék és Bálint kapcsolata állítólag már normalizálódott. Földesi-Béres Rózsa továbbá arról is beszámolt, hogy férje ellen az EU-n belül már ejtették a vádakat, az EU-n kívül kapta első fokon a 7 éves börtönbüntetést, annak az ügynek várható a másodfokú tárgyalása tavaszra.

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés