Törőcsik Mari egyelőre nem könnyen beszél Garas Dezsőről, fejtette ki a keddi Mokkában. A színművésznő elmondása szerint az elhunyt színész élete egyik legjobb barátja volt, ezért nem tud csevegni róla.

"Az Isten bennünket nagyon jól teremtett meg, mert fiatalon elviselhető, hogyha a barátaink távoznak. Mert előttünk van az élet, küzdünk a gyerekért, a munkáért, önmagunkért. De én már olyan korban vagyok, hogy a fájdalom az elsődleges. Persze, majd bemegyünk a színházba, kacagunk, nevetünk, de most még nem megy."

Megjegyezte, Garas halálára senki sem számított, noha azt tudták, hogy régen betegeskedett. "Sokként ért mindenkit. [...] Az Ember tragédiájának londoni színében sétáló polgárok voltunk, mellettem mondta ki az utolsó szót a színpadon" – tette hozzá.