A hot! magazinnak nyilatkozott a színész egyik rabtársa, aki szerint igenis kivételeznek Stohl Andrással. Kezdődött minden azzal, hogy külön rabomobilban szállították a Kozma utcába. „Az lett volna az eljárás, hogy a Markóból velünk együtt jön, és csak este hétre ér vissza. ...Amikor megérkezett, egyetlen elítélt sem lehetett a folyosón, mindenkit beküldtek a zárkájába. Ezek után, a legnagyobb meglepetésükre, magas rangú tisztek fogadták, talán azért, mert félnek a médiától” – nyilatkozta a volt rab, aki szerint Stohl zárkáját háromszor mázoltatták ki a többiekkel, ő négy matrac közül választhatott, és három hét helyett már pár nap után felhívhatta a családját, az edzőterem használatához is hamarabb kapott engedélyt. Az illető azt is furcsálta, hogy a színész a központi raktárba került munkára, ahol csak őrök vannak, és a 18-20 ezer forintos fizetés is szép összegnek számít. „Egyébként közvetlen, normális pasi.. Semmi bajom vele, de ez igazságtalan a többi rabbal szemben” – tette hozzá a férfi.
A hot! a 2010-ben történt baleset idős áldozatának ügyvédjére, dr. Mester Csabára hivatkozva azt is megírta, hogy Kainz Pálék Stohl Andrást és a biztosítóját is beperelik, hogy 11,5 milliónyi kártérítést kapjanak, ugyanis szerintük jogos követelésüket eddig sem a színész, sem a biztosító nem teljesítette. A kártérítési keresetben állítólag olyan adatok vannak, amelyeket a bíróság eddig nem vett figyelembe.