Damu Roland ügyvédje előadta a nemi erőszakot

2012.02.17. 14:55 - kitbits

Parádés riportot közölt az aktív csütörtök este, amelyben Ruttner György hosszasan ecsetelte, miért nem erőszakolhatta meg állva Palácsik Tímeát. Idézzük.

Ruttner: – Egymással szemben van a két ember...
Riporter: – Mint például most mi így?
Ruttner: – *WTF* Hát igen. Háttal áll a falnak a hölgy, és össze vannak zárva a lábai. Összezárt lábú helyzetben Damu Roland részben lefogja – a bal kezével – a hölgynek a jobb vállát, részben átöleli és úgy szorítja a falhoz, részben a testével. A másik, valamilyen kezével szabaddá teszi a nemi szervét, és azzal a kezével végül is valamilyen módon hozzáérinti az így szabaddá vált nemi szervét a sértett nemi szervéhez, amit közben valamilyen módon még szabaddá tesz.

A fent vázolt vertikális twister-parti leírása azért érdekes, mert büntetőjogi szempontból az is nemi erőszaknak számít, ha a nemi szervek összeérnek, nem szükséges behatolás ("megtörténik a közösülés, ha közösülési szándékkal a nemi szervek érintkezése megtörténik, a férfi hímvesszője a női szeméremajkakkal érintkezik"). Akkor is bizarr.

A történet egyébként azért került elő megint, mert márciusban folytatódik Damu tárgyalása, amelyre ügyvédje bizonyítási kísérletet kért – az viszont mégsem biztos, hogy Damu és Palácsik fogja újrajátszani a történteket.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés

hirdetés