VV Attilát hívta párbajra Fecó

2012.02.23. 23:37 - mikkamakka

Utolsó kiválasztó jelét tette le a héten Attila és utolsó kihívottként megy párbajozni - ez lett a végeredménye a csütörtök esti kihívásnak. Ahogyan arra számítani is lehetett, a Dumagépek kategóriájában bejutott Fecó nem a legjobb haverját, Tuja Csabát  vitte párbajozni, hanem Seherezádé és Attila között mérlegelt - bár előző szerint a játékos egy elszólása már biztos ellenfélre engedett következtetni: Fecó azt mondta, ha a szíve diktál, Attilát viszi ki, ha pedig az eszére hallgat, Seherezádét, hiszen a lányt gyengébbnek véli - és ugyebár Fecó a szívek embere.

Az élő adásban egyébként mindkét lehetséges ellenfélnek ugyanaz volt a véleménye: Attila szerint, ha Fecó nem talál indokot arra, hogy valakit megtámadjon, akkor kitalál valamit, míg Seherezádé azt mondta, a játékos általában koholt vádakkal vagdalkozik.

Ön szerint ki győz?

Fecó beszédében a négy ellene irányuló kiválasztó jelet, mint hatalmas tüskét hozta fel Attila ellen, mielőtt rákötötte a zöld kendőt, meg szó volt valamilyen jóságról is (ami belőle fakad, természetesen). Utóbbival kapcsolatban még lehetett az elkapcsolás előtt hallani, hogy Attila megjegyezte, ezt a dumát Fecó hagyja abba.

Egyelőre tehát biztos döntős Csaba és Seherezádé, a gogós tőle szokatlanul konszolidált nyerítéssel vette tudomásul a kialakult helyzetet.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés

hirdetés