A Való világ 5. harmadik helyezettje, Seherezádé gyakorlatilag az összes szereplővel együtt kacérkodik a műsorvezetéssel. “Tudom, hogy beszédtechnikailag kéne még ezen gyúrni, de iszonyatosan sokminden érdekel, akár gyermekeknek is nyitnék tánciskolát” - mondta Seherezádé, aki nem csak go-gózott, hanem többféle táncot is ismer. Meglepő viszont, hogy a valóságshow-szereplők szokásos karrierje mellett a playmate-ek életútjára is rálépne. “Nagyon érdekel a DJ-skedés. Jó barátnőm Cser Franciska, ő tudna tanítani, már régebben is érdekelt a dolog, mert többször is elkísértem fellépésre, mert ő is Olaszországban élt" - mondta a Velvetnek az Attilával hamarosan Rómába utazó szenvedélyes nő.

VV Seherezádé nem ringatta magát illúziókba még akkor sem, amikor a Való Világ 5. utolsó három játékosa közé jutott. “Úgy éreztem, hogy egy nő nem nyerheti meg a játékot, én már azt is diadalként éltem meg, hogy sikerült bekerülnöm a fináléba. Attila szerint azért, mert a szavazók többsége nő, ők meg inkább férfiakra szavaznak.  Persze nem sok az a 11%, amit kaptam , de az is rengeteg sms-t jelent." Seherezádé a kint kapott információk után még kevésbé akar bármit Gergőtől, akivel a köszönőviszonyt is csak azért tartja fent, mert értelmes embernek tartja magát, ráadásul erkölcsösnek is, merthogy lehet itt bármilyen go-go táncos múlt, ő ilyen beállítottságú, és ezért nem jött össze semmi komolyabb akció a férfival. “Biztos voltam benne, hogy valami sántít ebben az egészben, de próbáltam magammal elhitetni, hogy csak benézem a dolgot. Ameddig nem érzem valakin, hogy teljesen tiszták az érzései, addig nem fogom odaadni magam.”