Stohl András már a szobanövényekkel és napilapokkal ellátott szabadulózárkában van, írja a Blikk. Stohlt már nagyon várják kint ismerősei, de páran már látták, Hollósi Frigyes például elmondta, hogy valószínűleg edzéssel töltötte a büntetését. "Nagyon izmos lett. Eddig is sportos fickó volt, de most kétszer olyan széles a válla" - mondta Hollósi. Mester Csaba, a Stohl András balesete következtében megsérült Kaincz Pál ügyvédje elmondta, hogy nem tekintik lezártnak a színész börtönbüntetésével az ügyet, mivel a férfi állításuk szerint a rehabilitció ellenére is egyre rosszabbul érzi magát. "Mivel a kártérítés összegéről sem tudtunk megegyezni, így polgári perben kérni fogom tanúink kihallgatását, valamint hogy a bíróság rendeljen be másik szakértőt. Ha az ügyben új bizonyíték kerül elő, akkor az ügyészség dönthet a perújítás mellett" - mondta Mester, aki szerint ügyfele maradandó sérüléseket szenvedett a baleset következtében. Stohl András március 5-én szabadul.