horoszkóp

Berki magát okolja Oszter Alexandra válásáért

2012.03.09. 08:37

A Szabó Zsófival extragyorsan szerelembe eső, majd hirtelen szakító volt Fradi-vezér magát okolja, amiért Oszter Alexandra nemrég elvált olasz-dán férjétől, akinek gyereket is szült. Oszter 2009 júniusában ismerkedett meg Berkivel, majd ki is tűzték az esküvőt 2009 szeptemberére – pont olyan gyorsan jött az eljegyzés, mint most a közös tetoválás.

A házasság végül nem köttetett meg, Berki állítólag túl gyorsnak találta a tempót, de Oszter nem lassított, 2009 decemberében már volt férjétől volt terhes. Berki Krisztián a szakítás után Kapócs Zsókával jött össze (és még pár nővel), mostanság pedig, mint tudjuk, Mártha Imre exével, Szabó Zsófival hakniztak együtt pár hónapig.

„Megdöbbenve hallom, és nagyon sajnálom, hogy így történt. Könnyen előfordulhat, hogy annak idején miattam hagyta el az országot Alexandra. Komoly, mély érzésekkel teli szerelem volt a miénk, és volt köztünk még érzelmi szál, amikor beleugrottunk az új kapcsolatokba. Talán ez is vezethetett a mostani váláshoz, ami miatt egy kicsit magamat is okolom”– mondta a Borsnak Berki, akinek mostani szakítása sokban emlékeztet a korábbiakra: most sem a szerelem elmúlása miatt lett vége a románcnak, és a hírek szerint most is a nő szakított, nem Berki.

05-szabo zsofi+berki krisztian-IMG 6836