32000 dollárnyi (7,1 millió forintnyi) adományt gyűjtött össze magának egy pár cipőre Amerika legmagasabb embere, a 29 éves Igor Vovkovinszkij. A 237 centi magas, főiskolás férfi hat éve nem tudott magának új cipőt venni, lába ugyanis folyamatosan nőtt, és rettenetesen eltorzult az évek alatt: csak az elmúlt öt évben tizenhat műtéten esett át - írja a New York Daily News. A deformitás és méret miatt a férfi lábára 3D-s modellezéssel tudnak csak új lábbelit készíteni, ami nem olcsó, ezért a folyamatos láb-, gerinc-, derék- és hátfájdalmakkal küzdő Vovkinszkij március elején úgy döntött, indít egy honlapot abban a reményben, hogy össze tud gyűjteni 16000 dollárt (3,5 millió forintot), ugyanis a Rebook cipője - a modellezés miatt - 15000 dollárba (3,3 millió forintba) került. Aztán ráakadt a honlapjára a CBS, és az adományok özönleni kezdtek - és végül 32000 dollár gyűlt össze. A New York Daily News kereste Vovkovinszkijt, de csak a menedzserével tudtak beszélni, aki azt mondta, a férfi exkluzív interjúra szerződött, így nem nyilatkozhat.