Zach Bodish  először kópiának hitte a clintonville-i Volunteers of America használtruha üzletben talált Picasso-festményt,  majd amikor észrevette a festmény sarkában a vörös tintás kézjegyet, utánanézett. Ekkor döbbent rá: egy eredeti Picassóhoz jutott hozzá alig több mint 14 dollárért, vagyis körülbelül háromezer forintért, írja az ohiói The Columbus Dispatch. A festmény egyébként egy linóleumnyomat, és Bodish akár 6000 dollárt (kb. 1,3 millió forintot), sőt akár a dupláját is megkaphatja érte, bár a lapnak azt mondta, még nem biztos benne, hogy eladja. "Jó esély van rá, hogy eladom, mert ugyan szívesen megtartanám, a pénz jól jönne." Meg, magyarázta, a festmény színét, a barnát amúgy sem szereti annyira.

Nem Bodish az egyetlen, akinek szerencséje volt: egy brit üzletember 2010-ben mindössze öt dollárért (kb. 1100 forintért) vásárolt meg egy kétmillió dollárt (kb. 440 millió forintot) érő Warhol-vázlatot egy Las Vegas-i garázsvásáron, számolt be a hírről a The Sun.