Meglehetősen érdekes fényképet töltött fel ma Rubint Réka a Facebook-oldalára, amelyen az látható, hogy autóvezetés közben önmagát fotózza, vélhetően egy telefonnal, miközben épp Felsőtárkányba, a háromnapos Alakreform táborba tart, a képen pedig az sem látszik, hogy be lenne kapcsolva a biztonsági öve. A biztonsági öv hiánya, és a vezetés közbeni telefonálás, pláne a fotózkodás a KRESZ szerint teljességgel szabálytalan, és az oldal olvasói közül a kép alatti kommentekben néhányan már egyenesen feljelentéssel fenyegetik Rubintot.

"Egyértelműen nincs biztonsági öv, az az autó pedig mozgásban van – látszik a hátsó ablak elmosódott hátterén –, ráadásul látszik a szemén, hogy nem az utat figyeli. Bónusz: a gyerek öve a hónalja alatt van áthúzva, ami totálisan szabálytalan. Ha így koccannak, akkor az öv flott kis gerinctörést, de minimum medence- vagy belső sérülést is okozhat, hiszen az előrelendülő test felső részét nem tartja vissza semmi" – mondta a képet elemezve szakértőnk.

Rubint Rékát sajnos többszöri megkeresésre sem sikerült elérnünk, pedig a fitneszlady maga is aktívan kivette a részét a kommentelők közti vitákban. "Be vagyok kötve vezetés közben mindig, így most is! A leállósávban készült a kép, mivel megálltam a cumisüveget kivenni a csomagtérből! Emberek! Miért kell állandóan támadni????" – írta először, majd kicsit később azt is elmondta, hogy kocsijában kihangosító van, és ha beszáll, automatikusan rákapcsolódik telefonja az autó rendszerére, fotózni pedig csakis álló helyzetben szokott, amikor nincs bekapcsolva a biztonsági öv. "Tudjátok, ha az emberek többsége saját magára is képes lenne figyelni, meghallani önmaga "belső hangját", boldogabb és kiegyensúlyozottabb életet tudna élni..." – zárta le végül a társalgást.