Miközben a bíróságon épp a PIP implantátumok pere folyik, a Journal of Plasticben megjelent hír szerint a Poly Implant Prosthèse által gyártott szilikon implantátumok  akár 33,8 százaléka is hibás lehet – írta a Medical News Today. A Franciaországban gyártott mellnagyobbítókba nem megfelelő szilikon került, és ezért veszélyesnek minősítették a hatóságok.

Az implantátumokat 2000–2005 között ültették be, és korábban a meghibásodás arányát 2,5 százalékra becsülték. Jan Stanek, a kutatás vezetője elmondta, hogy most minden műtéten áőtesett személyt ultrahanggal vizsgáltak meg, ami jól detektálhatóvá tette, hogy hol lehetnek repedések az implantátumon. A kutatás vezetője szerint minden ilyen típusú implantátumot el kellene távolítani, mert nagy az esélye a kiszakadásnak.

A gyártó cég vezetőjét idén januárban tartóztatták le.

A hibás darabok hozzánk is eljutottak, többek közt Sarka KataSzűcs Judith és VV Seherezádé is ilyet kapott. Azóta mindhárman kicseréltették a veszélyes mellnövelőket.