horoszkóp

Milliókat bukik Szikoráék miatt egy rendezvényszervező

2012.04.19. 08:20

Árpilis 25.-e és 30.-a között az Egyesült Államokban lépett volna fel az R-GO, ám Szikora két napja menedzserén keresztül lemondta az utazást. Az amerikai fellépéseket szervező Beri Kálmán a Blikknek azt mondta, ő minden feltételt teljesített, amit Szikoráék kértek, valamint elintézte a repülőjegyeket, a szállást, a klubokban kauciót fizetett és elővételben kezdte árusítani a jegyeket a négy fellépésre. "A károm több millió forint, nem beszélve a presztízsemről" -panaszolta a lapnak Beri. "Végül tegnapelőtt kaptam egy e-mailt, amelyben lemondták a fellépést arra hivatkozva, hogy Szikora 58 évesen nem akar felszállni egy reggel hét órakor induló repülőre úgy, hogy aznap este két fellépést le kellene nyomnia. A felesége repülőjegyének árát pedig sokallta, és miután megvásároltuk, végül közölte, nem kéri."

Szikora Róbert menedzsere a Blikknek azt mondta, eddig szívességből léptek fel, nem kértek pénzt, most már óvatosabbak. Hozzátette, a fő problémát az jelentette, hogy nem intéztek nekik munkavállalói vízumot, anélkül meg nem mennek, nem akarnak tövényt sérteni. Beri erre csak annyit mondott, korábban nem problémáztak azon, hogy nincs munkavállallói vízum, és ő állítja, akkor is vettek fel gázsit. Ezúttal, írja a lap, Szikoráék 3000 dollárt, vagyis 660 ezer forintot kaptak volna a repülőjegyen és a szálláson kívül.