A tettes mindig visszatér a tett helyszínére - szól a krimik legnagyobb közhelye. Lindsay Lohan is visszatért abba a nightclubba, ahol két hete összepakolt egy másik nőt - írja a TMZ. Mi is történt? Lohan egyik barátja vezette a kocsit, amivel begördültek a Standard Hotel nevű lokál elé. Az említett barát a garázsban megkoccolt egy autót, a csóró Lohan pedig felhívta apját, Michaelt, hogy tőle kérjen tanácsot. Apa és lánya ezután együtt mulattak egy szinttel feljebb - állítólag piamentesen. Záróra környéke lehetett, amikor az egyik boxból kiszólt egy nő, és Lohant ekézte, amiért az apjával jár szórakozni. Lohan erre felugrott és felkiáltott: "Kussoljár már el!" Egyes tanúk szerint Lohan ugyanakkor már nem volt józan az óbégatás pillanatában. Apja, Michael végül kicibálta őt a lokálból.

Korábban ugyanitt egy másik nővel keveredett balhéba Lohan. Valaki jéggel dobálgatta a nőt, erre az ő és Lohan társasága között összetűzés kerekedett, a nő pedig sírva távozott, mondván Lohan megagyalta. A rendőrség azóta vizsgálódik az ügyben. Lohant rengeteg zűrös ügye után március 31-én helyezték próbaidőre, ez alatt nem látogathat semmilyen klubot. Ő ezt úgy értelmezte, hogy a Coachella fesztiválra elmehet.