Az természetes, hogy az egykori megasztáros egyre nőiesebb, mióta felvállalta magát, azóta jobban is van. A VV Verára nagyon hasonlító celeb most arról mesélt, mitől nő a melle: „Már öt hónapja szedem a női hormonokat, ettől nőtt meg a mellem. Az első három hónapban jól meghíztam, majd a nagy részét le is adtam, de szerencsére nem a mellemből. Néha kissé feszül, de nem fáj” – mondta a Blikknek Szecsődi. „Ehhez a mostani mellmérethez már melltartóra van szükségem. Nőként élek, simán bemegyek az üzletbe és veszek magamnak melltartót” – tette hozzá az énekes, akinek egyelőre nincs mellimplantátuma.