Halle Berryt beperelte gyermekének apja, Gabriel Aubry – írja a TMZ. Aubry egyrészt közös gyermeküknek, a négyéves Nahlának a felügyeleti jogát szeretné még mindig megszerezni, másrészt emellett egészen határozottan úgy érzi, hogy a korábbi perek költségeit, mintegy félmillió dollárt Berrynek kellene kifizetni, akit havi húszezer dolláros gyerektartásra is le szeretne még venni mindezen felül. A férfi jól értesült források szerint teljesen komolyan gondolja a dolgot, és a bíróságon az előzetes meghallgatás során elmondta: azért van szüksége ennyi pénzre, hogy királynői életet biztosítson a kis Nahlának.