"A Fővárosi Törvényszék elfogadhatatlannak tart és visszautasít minden olyan egyoldalú és torz tájékoztatást, amely nem fedi a valóságot, s ezáltal olyan képet próbál kialakítani a közvélemény előtt a bíróságokról és a bírákról, amely alkalmas arra, hogy megingatva az igazságszolgáltatás objektivitásába vetett bizalmat, aláássa a bíróság tekintélyét" - olvasható a Fővárosi Törvényszék közleményében, amiben Damu Roland ügyvédje, dr. Ruttner György nyilatkozatát kifogásolják.

"Az olvasóban azt a hamis látszatot kelti, miszerint D. Roland ügyében a felülvizsgálati kérelem elkészítésében és benyújtásában a Fővárosi Törvényszék késlekedése akadályozza. Ezzel szemben a valóság az, hogy dr. Ruttner György ügyvéd a másodfokú eljárás során készült tárgyalási jegyzőkönyv kiadása iránti kérelme előterjesztésekor – többszöri figyelmeztetés ellenére – a Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva járt el. A másodfokú eljárásban készült tárgyalási jegyzőkönyvet ugyanis a Be. rendelkezése értelmében az ügy jogerős befejezését követően az első fokon eljárt bíróságnál kell benyújtani. Akkor is az elsőfokú bíróságnál kell akár a szóbeli, akár az írásbeli kérelmet előterjeszteni, ha az iratok még a másodfokú bíróságnál vannak" - szól a közleményben.

Dr. Ruttner György korábban a Blikknek így nyilatkozott: "Érthetetlen, de annak ellenére, hogy több mint két hónap telt el védencem jogerős ítéletének kihirdetése óta, még mindig nem kaptuk meg a tárgyalás jegyzőkönyvét. Enélkül nem tudjuk megírni és a Kúriára benyújtani a felülvizsgálati kérelme."