Rubint Réka is belépett a tilosban járó celebek közé, írja a Blikk. A lap tájékoztatása szerint Schobert Norbert neje csütörtökön úgy parkolt le német rendszámú Audi Quattrójával az V. kerületi Zoltán utca és Garibaldi köz kereszteződésében, hogy azzal akadályozta a többi autós és a gyalogosok közlekedését. A fitneszedző több kört is tett a környéken, de mivel nem talált helyet, ezért ott állt meg, magyarázata szerint csak annyi időre, ameddig bevitte alvó fiát a közeli szépségszalonba. A tilosban parkolást a Blikk fotósa is megörökítette. Amint ezt Rubint észrevette, beszállt az autójába, ment néhány métert, majd, miután a vészvillogót bekapcsolta, az út közepén hagyta járművét, és kitépte a fotós kezéből a memóriakártyát. Ezt aztán valószínűleg visszaadta, mert kerültek képek az újságba.

Rubint a Facebookon magyarázkodott, egyebek mellett ezt írta: "A pici az autòban elaludt. Mivel nem volt a szalon előtt szabad parkolási lehetőség, így addig amÍg az alvò gyereket bevittem, megálltam a szépségszalonnal szemben lèvő utca sarkán, az autòm eleje 1 méterre kilògott a parolási helyet jelző felfestésből. Mielőtt Zalànt bevittem volna az üzletbe vettem Parkolò jegyet, hogy ha jönne az ellenőr, addig se büntessen meg" - írja Rubint. A teljes bejegyzést itt olvashatja el. A fiitneszceleb a tilosban parkolásért 5-50 ezer forintig terjedő bírságot kaphatott volna.