A pophercegnő szerda este érkezett meg Berlinbe, ahol csütörtökön és szombaton lép fel. A természetesen privát géppel érkező énekesnő 3 gyerekét is hozta magával, és rajtuk kívül 200 fős személyzet is érkezett. A csütörtöki és szombati koncertet Madonna a Soho House-ban heveri ki. A privát klubban egy teljes emeletet bérelt ki a díva, így a teljes 6. emelet az övé.

A koncertek után még marad egy darabig a csapat, összesen 10 napot fognak eltölteni Berlinben. Ahogy azt már megszokhattuk, extravagáns kívánságokból itt sem volt hiány, de míg Portugáliában különstrelizáló csapatot kért,itt azért ennyit nem faksznizott.

A szobákat már kedden teljesen kipakolták, új bútorokat és fitnesz cuccokat is rendeltek, sőt egy párosítót is beállítottak. Az énekesnő kérésére egy 138 cm-es 3D tévé is érkezett, illetve dekorációnak fehér szegfű és rózsa. A popdíva saját szakácsát is hozta magával, aki friss dinnyelevet készít neki, és csak Kabala vizet hajlandó fogyasztani. A perfekcionista énekesnő azt is kikötötte, hogy 12 előtt tilos zavarni.