Megszólalt a Borsnak az a 39 éves családapa, aki Berki Krisztián állítása szerint néhány nappal ezelőtt Opellal le akarta szorítani az útról, összetörte a Porschéját és szándékosan cserbenhagyta. Ám a férfi szerint teljesen másképp történtek a dolgok, mint azt ahogyan az egykori Fradi-vezér előadta:

"A belső sávban haladtam, éppen előztem, amikor hátulról villogni kezdett, hogy húzódjak le. Meg sem várta, míg ezt megteszem, jobbra, teljesen szabálytalanul kivágott, megelőzött, elém került, majd nyomott egy satuféket, én meg belementem. Mutattam neki, hogy húzódjon le, mikor már a középső sávban voltam. Ekkor mögém jött, lefotózott, majd elhajtot" - szól a másik részről a beszámoló. Az Opelban ráadásul két kisgyerek is ült, egy három és egy másfél éves.

"Berki Krisztián ezzel az akciójával nem csak engem, őket is életveszélynek tette ki. Ez volt este fél nyolckor. Hajnali fél kettőkor pedig jött a rendőrség azzal, hogy cserbenhagyásos balesetet okoztam" - magyarázta a férfi, aki állítása szerint ideje sem volt feljelentést tenni, mert a rendőrök pár óra múlva már a lakásán voltak, ráadásul csak egy német rendszámú autót látott. "Nem én vagyok a cserbenhagyó. Berki Krisztián hagyott minket cserben, és veszélyeztette a gyerekeim és az én életemet. Olvastuk a különböző cikkekhez a hozzászólásokat, miután Berki Krisztián azt állította, hogy a férjem le akarta őt szorítani az útról. Olyanokat írtak, hogy miért nem lőtt utána, ami érzékenyen érintett minket. Ezután döntöttük el, hogy a nyilvánossághoz fordulunk"- tette hozzá.

A Bors lapzártáig nem érte el Berkit, de utastársát, Tóth Zoltán vezetéstechnikai instruktort igen, aki alátámasztotta a volt Fradi-vezér állítását, és szerinte barátja lélekjelenlétén múlott, hogy nem történt nagyobb baj.

Berki Krisztián egyébként nem a felelősségteljes vezetésről híres: korábban már feljelentették cserbenhagyásos gázolás miatt, szeret biztonsági öv nélkül furikázni, és motorozni se tud normálisan.