Baukó Éva egy éve költözött Zuglóba, ahol a Blikk szerint gyorsan össze is barátkozott mindenkivel. Többek közt egy ötvenes férfival is, aki rövid ismeretség után először Velencébe akarta vinni, majd meztelen képeket lopott tőle, később pedig dugásra utaló üzeneteket küldött neki. "Lent a parkban találkoztunk, ahol a szomszédban lakó srácokkal beszélgettünk. Csatlakozott. A telefonszámomat azért kérte el, mert körülbelül másfél hónapja Velencébe készült, ahova engem is el akart vinni. Hiába mondtam nemet, erősködött" – mondta VV Éva, akinek persze ez sem lett gyanús, ezért oda adta a laptopját szerelésre a szomszédnak: "Amikor visszakerült, észrevettem, hogy a privát albumomból az akt- és félakt képeimet valaki megnézte. Számon kértem, miért töltötte le azokat a sajátjára, nem nyilatkozott. Azért sem lepett meg, mert közben észrevettem, hogy a telefonja háttérképe és képernyővédője is én vagyok" – sorolta a jeleket Baukó, aki természetesen obszcén SMS-eket is kapott. "Az üzeneteiből pedig kiderül, hogy mindig hallgatózik, ha itthon vagyok. Amióta újra van barátom, nagyokat szexelünk, és férfi azt sem titkolja, hogy mindennek fültanúja. Számos obszcén üzenetet küldött" – panaszkodott a törött csuklójú nő, akinek az orgazmusairól érdeklődött szomszédja.