Bár eddig úgy tűnt, a pénteki Borsból kiderült, mégsem ért véget a szoptatás-gate, Földesi-Szabó László ugyanis ráküldte a gyámügyet az egykori szépségkirálynőre, mert úgy gondolja – meg az általa megkérdezett szakemberek is –, nem normális, hogy Bálint Antónia mellre teszi ötéves lányukat. "Három hónapja nem látta a gyerekét, és nem is tartja vele a kapcsolatot. Sem telefonon, sem személyesen. Már nincs házi őrizetben, kéthetente láthatná. Három hónapja megbeszéltünk egy időpontot, aznap lemondta. Pedig Babuci nagyon várta apucit. Aki ráadásul korábban számos alkalommal nyilatkozott  úgy, jó anyának tart. Ennek ellenére azért perel, hogy harmincezer forint helyett tizenöt legyen a gyerektartás, és nem is keresi Babucit" – reagált a történtekre a lapnak Bálint Antónia, akit becsületsértésért is bepereltek Földesi-Szabóék. Bálint ügyvédje szerint védelembe vételt akkor szoktak kérni, ha a gyerek veszélyben van, de itt erről nincs szó.