Állítása szerint boldogabban és erősebben tért haza Molnár Anikó, aki két év távollét után nemrég visszatért Pomázra - írta a Bors. "Hasznosan töltöttem az elmúlt két évemet, rengeteget tanultam, és szakmát is szereztem. Smink- és maszkmester lettem. Elvégeztem egy alapképzést, majd több kurzuson is részt vettem. Tanultam szobrászatot, maszkkészítést, ami azt jelenti, hogy tudok sebeket és szőrzetet sminkelni, illetve filmekben szereplő horrorfigurákat is maszkírozni" - magyarázta az egykori valóságshow-szereplő, aki mindezek mellett orvosi tetoválás tanfolyamra is járt, így bárki mellbimbójának korrekcióját el tudja végezni. Molnár azt mondja, már hiányzott a családja, azért jött haza, plusz már nincsenek jelen az életében azok a dolgok, amik miatt elmenekült Magyarországról annak idején. Pasija azóta sincs, ráadásul durván elhízott, de hasznosnak érzi magát szakmákkal a zsebében, itthon akar munkát találni.